Blog

May. 29, 2017

Mi a mobbing?

Leymann professzor definíciója a következő: „A mobbing mint fogalom egy olyan szituációra vonatkozik, amikor egy vagy több ember (munkavállaló) a munkahelyen ellenségesen viselkedik, inzultusokat követ el leggyakrabban csak egy munkavállalóval szemben nagy gyakorisággal (legalább heti rendszerességgel) és hosszú ideig (hónapokig vagy évekig), ezzel elnyomva őt.” (http://www.leymann.se/English/frame.html)

Az angol mob szó önmagában egy tömegre vonatkozik, amely gyakran destruktív és ellenséges hangulatot feltételez. A legtöbb európai nyelvben jövevényszóként van jelen a mobbing kifejezés az eredeti jelentéstől elrugaszkodva, hiszen akkor is a mobbing szót használják, ha a támadó egyetlen személy.

mobbing szűkebb értelemben: Amely az egy hierarchiaszinten lévők között bontakozik ki

bossing: amikor egy alkalmazott vagy a vezető zaklat egy a hierarchiában alatta helyezkedő alkalmazottat 5 (Kaucsek, Simon, 2000, 3. o.) 11

staffing: amikor az előzővel éppen ellentétesen, egy a hierarchiában alacsonyabb szinten álló fejti ki ugyanezt a tevékenységet egy felette állóval szemben.

Minden ember egyedi, nincs két egyforma személyiség, tehát mindenki másképp reagál egy-egy konfliktusra, mert más a konfliktustűrő képessége. A kutatások azt mutatták ki, hogy nincs közvetlen összefüggés az áldozat személyisége és az áldozattá válás valószínűsége között, mert sokkal inkább a külső körülmények, mintsem az ember személyisége határozza meg, hogy lesz-e belőle mobbing áldozat. A személyiségjegyek tanulmányozása sokkal inkább arra engedhet következtetni, hogy ha az alanyunk mobbing helyzetbe kerül, mennyire lesz tragikus lefolyású nála ez a folyamat. Egy megfelelő önismerettel, önbizalommal, nagy tűrőképességgel és terhelhetőséggel rendelkező személynél sokkal enyhébb végkifejletre számíthatunk, mint egy ezzel ellentétes személyiségjegyeket hordozó munkavállalónál.

A munkahelyi terror nem újkeletű jelenség, mégis nagyon keveset beszélnek róla. Mi lehet az oka? Valószínűleg az, hogy az emberek nem szívesen beszélnek arról, hogy áldozatokká váltak. Sajnos a mobbing sokban hasonlít a magánéletben megjelenő verbális, vagy rosszabb esetben fizikai bántalmazáshoz. Miért? Mert leggyakrabban elhitetik az áldozattal, hogy a kialakult helyzetért ő a felelős, erőteljesen rombolják az önértékelését, amivel azt szeretnék elérni, hogy elhiggye, nincs más választása, nem érdemes jobbra, csak arra, hogy mindezt tűrjék.

Egyet azonban soha nem szabad elfelejteni: Senki sem érdemli meg, és nem is köteles eltűrni a bántalmazást! Minden terrorszituációból ki lehet, és ki is kell jönni, míg mielőtt már a komolyabb, akár testi tünetekben is megnyilvánuló egészségkárosító hatásai megjelennének.

Honnan tudod, hogy munkahelyi terror áldozatává váltál?

-          A kommunikációs lehetőségeid csökkennek (a management nem ad lehetőséget a kommunikációra, verbális támadás a megbízásokra vonatkozólag, stb).

- Szociális kapcsolataid fenntartását lehetetlenné teszik (a kollegák nem állnak szóba a személlyel, ez esetleg a menedzsment által van megtiltva, a többi dolgozótól távoli szobába helyezik). 


- A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos effektusok (pletykák, gúnyolódás, tréfák gyártása etnikai hovatartozásból, tájszólásból, beszédstílusból, járásból, stb).

- Munkával kapcsolatos effektusok (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása) 
Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás, szexuális zaklatás, stb.)

May. 24, 2017

1 Feladat: Engem nem lehet...

Lazuljunk bele, minket úgysem lehet elfelejteni...

Minden bizonnyal van egy rejtett képességünk, ami azzá tesz, amik vagyunk, ami csak nekünk áll a rendelkezésünkre, csak most.  A corp comepetence megtalálása és megőrzése persze nem könnyű feladat - erre is jó a coaching.
Nyilván azonnal felvethető: eszköz legyek vagy műalkotás?

Mi van, ha éppen amiatt kerülünk fogságba, mert a társunk számára nélkülözhetetlen képességeink vannak? Mindenki mutogat majd ránk, hogy nem tudunk leválni, dependensek vagyunk és azok a szép szakkifejezések még sorra..., pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy nem engednek el minket, mert a másik túléléséhez kellünk. A műalkotás lényünk válik eszközzé, multifunkcionális robotgéppé. Ezerszer megbánjuk, hogy különlegesek vagyunk. Ami jó bennünk, azt átkozzuk. Ez az inkonzisztencia hamarosan feltűnik az erőszaktevőnek és lecsap: egyszerre (és csak őszerinte) minimum borderline betegek, pszichológiai, mit pszichológiai, pszichiátriai esetek vagyunk! Holott egyszerűen csak szabadulni akarunk.

Engem nem lehet elfelejteni,
Értem könnyeket illik ejteni,
Lehet így, lehet úgy,
De ha nincs is közös út,
Ábrándjaidban ott leszek ugyanúgy.

May. 18, 2017

Többen vagyunk, akik arra vágyunk, hogy a munkahelyünkön is törekedhessünk az önmegvalósításra, azaz tehessünk olyat, ami szerintünk jó és fontos, és ne csak a „pénzért járjunk be”. Ez egy olyan késztetés, azaz egy olyan belső hajtóerő, amely azt erősíti, hogy munkahelyünkön is akarjunk önmegvalósításra törekedni. Nem másért, mint annak érdekében, hogy úgy érezzük, „jó helyen vagyok”, „magamat adhatom” azaz hiteles vagyok ott és akkor – mert az bizony jó érzés.
Ennek ellentéte számomra a kényszer, amikor olyan akadályokat él meg valaki, ami visszaveti őt a munkahelyi önmegvalósítás élményétől, így a munkába járás, a feladatkör elvégzése már nem okoz jó érzést, kényszerűvé válik.
Az önmegvalósítás élménye minden ember számára mást és mást jelent.
De abban biztosak lehetünk, hogy amikor önmegvalósításról beszélünk akkor egyrészt azt értjük az alatt, hogy az emberek képesek jelentős személyes döntéseket meghozni, illetve, hogy az emberek életük során önmegvalósításra törekszenek, szeretnék képességeiket kiteljesíteni. Az önmegvalósítás egyrészt lehet eredmény (egy pillanat), de lehet egy folyamat (maga a törekvés alatt megéltek), másrészt pedig, hogy múlhat az egyénen vagy a környezeten is annak elérése.
Van, akinek az önmegvalósítás egy szellemi tevékenység, pl. az „inspirációt”, a „kihívást” nevezi annak. Van azonban olyan ember, aki egy érzelmi bevonódást él meg ilyenkor, és úgy fogalmaz, hogy a helyzet „izgalmi állapot okoz”, „élvezem”. Végül van, akinek feje is, szíve is benne van, az egész személyisége megjelenik a helyzetben: „magával ragad, amit csinálok”, „egyszerűen úgy érzem, a helyemen vagyok”.
Ezekben a megfogalmazásokban az a közös, hogy az önmegvalósítást élményként jellemzik – akár állapotként, akár egy folyamatként élik meg azt az egyének.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy akkor valósítják meg önmagukat, ha valami újat találnak ki. Az is „önmegvalósít”, aki egy számára fontos értéket képvisel – a szerint éli mindennapjait („társadalmilag hasznos legyen”).
Ezeknél a megfogalmazásoknál az a lényeges, hogy ahhoz, hogy önmegvalósíthassunk, tudnunk kell, mi az a személyes jövőkép, „ideál-én”, amit el szeretnénk érni.

May. 18, 2017

Egy fiatal, gyermektelen jogásznő arról panaszkodik, hogy szinte semmire sincs elég ideje.

Coach: Mi az, amiért ezt érzed?
Coachee: Egész nap csak rohangálok. Ide-oda kell utazgatnom a városban az ügyfeleimhez és az ügyük intézése érdekében.
Coach: Rajzolj egy kört és oszd fel. Ami sok időt igényel, az nagyobb szelet (terület) legyen. Azt a helyzeted ábrázold, ami most van. Nevezd el a szeleteket (munka, család, stb.).
Coachee: 50%-nyi terület a munkám (ez is kevés), 20%-ot alszom, pihenek (mégsem pihenem ki magam), 20%-ot töltök a párommal (szinte semmire sem elegendő), 10%-nyit foglalkozom a kutyámmal.
Coach: Rajzold fel, mit szeretnél e helyett.
Coachee: Egy nagyobb területű kört szeretnék.
Coach: Azt szeretnéd, hogy a napod ne 24 óra, hanem akár 48 legyen?
Coachee: Pontosan!
Coach: Mit kezdesz az időtöbbleteddel? Ne törődj azzal, hogy a kör pusztán 360o.
Coachee: Hát ez nagyszerű! A munkám maradjon 50%, a pihenés 30%, a párkapcsolatom 40%, a kutyámmal való játékra elegendő a 10%.
Coach: Ez tehát 130%. Mi az, ami a lehetetlen irányába üldöz téged? Kérlek, fejezd be a mondatot: olyan az életem, mint….
Coachee: Olyan az életem, mint egy űzött vadé.
Coach: Hol él ez a vad? Mesélj el róla mindent, hogy én is láthassam.
Coache: Általában ugyanúgy él, mint bármelyik ember, és addig nincs is semmi gond. Egyszer csak beér az erdőbe és ott üldözni kezdi a vadász. Ez egy szép erdő, tele fával. Nehéz benne eligazodni. A szarvas (mert ez az űzött vad) nem ismeri a turistajelzéseket. A vadász így mindig előnyben van. Igaz, hogy a szarvas átugorja a bozótot, a kisebb árkokat, ami pedig a vadásznak jelent akadályt. A távolság így sosem csökken, vagy nő.
Coach: Ki a vadász és ki a vad?
Coachee: Mindkettő én vagyok. Nahát, erre még sosem gondoltam!
Coach: 3 (ki)utat ajánlok. Az első: hogyan tudnánk lelassítani a vadászt?
Coachee: Szóval, hogyan üldözzem lassabban magamat? Olyan tevékenységet is felveszek az eddigi dolgaimhoz, ami előbb-utóbb minőségi változást jelent a munkavégzésemben. Irodát nyitok, ahol fogadhatom az ügyfeleket. Olyan feladatokat vállalok inkább, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen ennyit kijárnom a megbízóimhoz.
Coach: Ez nagy eredmény! Ezt hívjuk mi az ontológiai coachingban posztmcdonaldizációnak. Tudtad, hogy mesterien posztmcdonaldizálsz? (felszabadult nevetés a coachee részéről). Amit most alkalmazunk, az a panda-stratégia: a panda hüvelykujjához hasonlóan neked is vannak rejtett kompetenciáid, új projektek megvalósítására is alkalmas vagy, rendelkezel az ehhez szükséges szakmai ismeretekkel is. Sokat tanultál, talán még olyan területekre is kimerészkedhetsz, ahol eddig nem jártál (lehet, hogy itt a vadász se jár), hiszen ehhez is van kellő ismereted (kaptál térképet hozzá az egyetemen, a gyakornoki éveidben, a szakvizsgáidon). 
Ha mindez kevés volna, ki tudod fejleszteni magadnak a szükséges képességeket, készségeket. Hogy tudna a szarvasod nagyobbat ugrani, gyorsabban száguldani?
Coachee: Megtanulom a mediációt. Ez új terület a jogi praxisomban. Peren kívüli egyezségkötések segítését is vállalhatom (nem kell bíróságokra járnom a tárgyalásokra, hisz nem lesz per). A mindennapi munkámban is sokat segít majd a mediáció: megtaníthatom a partnereimnek, hogyan fogalmazzák meg az igényüket (ahelyett, hogy panaszkodjanak és csak arra koncentráljanak, ami most fájdalmas, bosszantó). Megértik, hogy úgy nyerhetnek, ha hagyják nyerni az ellenfelüket is. Vitás helyzetben a nyertes-nyertes állapot megteremtése számomra is sokkal kellemesebb, mint az elhúzódó perekben megkeseredett és dühödt ügyfelekkel való munka.
Coach: Hogy lehetne rábírni a vadászt, hogy ne csak a szarvast üldözze?
Coachee: Tehát találjak ki vonzó célokat a párkapcsolatomban, a szabadidőm sokkal tartalmasabb, élményt adó eltöltéséhez? Ha ez elég vonzó, időben le tudnám tenni a munkát.
Coach: Miután a szarvasodat így megerősítettük, mit alakítanál át az erdődben ahhoz, hogy könnyebben mozogjon az állatod?
Coachee: Bozótírtás. Ha bevezetem az új szolgáltatásokat, néhány régiről lemondok. Igen, elengedek néhányat, ezt fogom tenni. Új ösvényeket vágok: Felveszek egy alkalmazottat és átadom neki az általam elengedni kívánt projekteket. Vadasparkot hozok létre az erdőben, itt tilos a vadászat. Kijelölök az életemben „szent teret”: nem viszem haza a munkáimat és „szent időt”: amíg a párommal vagyok, kikapcsolom a céges mobilomat, nem nézek bele a munkahelyi mailjeimbe. Ünnepnek tekintem az együtt töltött időt, tehát, várok rá, készülni fogok, hogy minél jobban sikerüljön. Végiggondolom, mit jelentene a vadetető kihelyezése, a vadászati tilalmi időszak bevezetése, mi lenne, ha a szarvast is megtaníthatnám visszalőni, ezután azt is kitalálom, mi felelne meg a … Ez fantasztikus. Ha nem lenne az erdőm, a szarvasom és a vadászom, képtelen lennék ennyi valódi megoldást találni! És így milyen egyszerű, sőt élvezem is.
Coach: Mi lenne, ha egyáltalán nem korlátoznánk a vadat és a vadászt, sőt, gyorsabban, ügyesebben haladhatnának? Mi lenne, ha mindkettőjüknek fegyvert adnánk? 
Coachee: Egyre gyorsabban száguldanának a végkimerülésig. Elpusztítanák egymást. Az erdőben nem lenne többé vad és vadász. Kinőnének a letaposott virágok, az új bokrok, fák megállítanák a talajeróziót (a párkapcsolatom romlását?). Fegyverropogás helyett már hallom a madárcsipogást (barátok, esetleg saját gyerekek is helyet kaphatnak az életemben, megtanulok örömet látni minden eredményemben). 
Coach: Tehát virtuálisan meghal az eddigi személy. Mit tekintesz a legfontosabbnak az első napon a halálod után?
Coachee: A legjobb mediátor lettem, aki átadta a tudását a munkatársaink, az ügyfeleinek, a barátainak. Mennyi házasságot mentettem meg, mennyi gyereket kíméltem meg az évekig elhúzódó válás során átélt traumáktól! A saját gyerekem számára megőriztem az édesapját: rengeteg közös emlék, ünnepek. Igen, erőt adnak a közös rítusok, megnyugtatnak a közös szokásaink.
Coach: Addig is, míg a fenti terveket megvalósítod, a következő egy hétre találjunk ki egy egyszerű megoldást a bozóttűz megakadályozására (időzavar elkerülésére). Ez a módszer az úgynevezett mcdonaldizáció az ontológiai coachingban. Mondj minél gyorsabban 10 munkafeladatot, ami az eszedbe jut. Ha kész vagy vele, hozzunk létre 4 kategóriát: 
- sürgős és egyben fontos feladatok: nem tűrnek halasztást, oldd meg őket még a héten.
- sürgős, de nem lényeges (nem fontos) problémák: látszatfeladatok. Egyszerűen dobd ki őket, ne törődj velük. Koncentrálj az első feladatcsoportodra!
- A lényeges (fontos), de nem sürgős feladatok: idő kell, hogy felkészülj a megvalósításukra. Nem a jövő heti projekted! Jelöld meg, mik azok és rendelj hozzá egy időpontot!
- nem sürgős, és nem fontos feladatok a jövő elhozza a megoldást. Várj nyugalommal!
A táblázatodat vidd haza és tedd ki a hűtődre, tűzd be a határidőnaplódba, hogy gyakran ránézz és eszerint cselekedj!

May. 5, 2017
Miért veszélyesek a szomszéd Mari néni instant életbölcseletei?
 
"Ne cipeld a múltadat" - Hanem? Mit csináljak vele? Dobjam el? És ha igen, miért? Nehéz talán?
 
"Mindig csak előre nézz" - Persze. Mi vagyok én? Szemellenzős igavonó állatka? Hagy nézzek már arra amerre én akarok.
 
"A nap mindig fölkel – soha nem késő újrakezdeni!" - Mit? A napot? Az életet? Hogyan?
 
"A logika nem oldja meg a szív gondjait." - És? Mi köveztkezik ebből?
 
"A boldogság csakis benned lakozik." - Egészen pontosan hol? Bele sem merek gondolni....
 
"Tedd meg most, mielőtt túl késő lesz, egyszerűen, csak mert túl késő lesz!!" - Mihez lesz késő? És van rá kompetenciám, hogy megtegyem?
 
"Ha úgy döntesz, hogy boldog leszel, másoknak is könnyebb lesz boldognak lenni." - Mások boldogsága tőlem függ? Ez igen félelmetesen hangzik...
 
"Nem az élet az, ami számít, hanem a bátorság, amit beleviszel." - Bátran kormányozom bele a szakadékba az életem. 
 
Egész nap írhatnám ezt a bejegyzést, hisz' a sor végtelen. És mi ezekben a veszélyes?
 
Hogy nem ad konkrétan semmit. Se kompetenciákat, se szerethető (lovely) jövőképet. Ha Mari néni helyett ontológiai coachoz fordulsz, képességet szerzel arra, hogy a fentieket miként is lehet megvalósítani.
 
Reziliencia: rugalmas alkalmazkodóképesség, a nehézségekkel való megküzdés képessége. Ez a képesség tanulható és állandóan fejleszthető.
Kreatív destrukció: Építő rombolás. Lebontjuk a falakat (erős ontológiákat), a használható építőkövekből egy lakhatóbb, élhetőbb, örömtelibb világot építünk.
 
Rb coaching és mediáció
 
rbcoaching7@gmail.com